azonnali fizetés

K&H: így működik majd a telefonszámos, e-mailes utalás

A március 2-án induló azonnali átutalás úgynevezett másodlagos azonosítók alapján (például mobiltelefonszám, e-mail cím) is eltalál az ügyfelekhez, ehhez viszont előzetes követelményeket kell teljesítenie az ügyfeleknek. A K&H összefoglalójából kiderül, hogy mit kell tennünk, ha telefonszámunkat szeretnénk átutalás fogadásához használni, mennyibe kerül az újdonság, illetve, hogy milyen esetekben nem érkezik meg azonnal az elutalt összeg.

Így változtatja meg hamarosan a mindennapjainkat az azonnali fizetési rendszer Magyarországon

Így változtatja meg hamarosan a mindennapjainkat az azonnali fizetési rendszer Magyarországon

Március másodikán indul Magyarországon az azonnali fizetési rendszer, ami lényegében azt jelenti, hogy minden forintos, belföldi, 10 millió forint alatti utalás 5 másodpercen belül teljesülni fog. Az utalás lebonyolítása is egyszerűbb lesz, hiszen lehet majd e-mail cím vagy telefonszám megadásával is utalni, illetve fizetési kérelmet is lehet küldeni majd a legtöbb banknál. Bár a kényelmi előnyök egyértelműek, az AFR számos újfajta biztonsági kockázatot is jelenthet – derült ki az Erste Bank mai sajtótájékoztatóján.

MNB: drága az utalás, a bankoknak kell biztosítaniuk az ingyenességet

MNB: drága az utalás, a bankoknak kell biztosítaniuk az ingyenességet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elkötelezett a hazai elektronikus fizetési forgalom bővítésének támogatásában, ez ugyanis nagyban segíti a pénzforgalom társadalmi költségeinek csökkentését és a rejtett gazdaság visszaszorítását. Ennek érdekében indult el az MNB vezetésével az elmúlt évek legnagyobb hazai fejlesztési projektje, az azonnali fizetés bevezetése. Az azonnali fizetés technológiai szempontból bármilyen helyzetben alternatívát jelenthet a készpénznek, ugyanakkor a széleskörű használata a gyakorlatban csak akkor valósulhat meg, ha a készpénzes és kártyás vásárlásokhoz hasonlóan az átutalási tranzakciók is ingyenessé válnak. Az MNB ezért kifejezetten elvárja a hazai bankoktól, hogy biztosítson olyan lakossági számlacsomagot, ami korlátlan számú átutalást tesz lehetővé külön tranzakciós díjak megfizetése nélkül.

Hamarosan szuperolcsó számlacsomagok jöhetnek Magyarországon, egy feltételt szabtak a bankok

Hamarosan szuperolcsó számlacsomagok jöhetnek Magyarországon, egy feltételt szabtak a bankok

Alig két hónap múlva startol az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, a bankok új, az MNB által is javasolt elektronikus számlacsomagokat, illetve a meglévő díjcsomagokat kiegészítő ajánlatokat dolgozhatnak ki - derül ki a Bankszövetség közleményéből. Az új számlacsomagok "nagy számú" ingyenes átutalást tartalmazhatnak, de ehhez a lakossági tranzakciós illeték eltörlését kérik, és azt is megjegyzik, ezek már szerintük nem igénylik a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét.

Ingyenes, szupergyors és láthatatlan a jövő fizetési rendszere

Ingyenes, szupergyors és láthatatlan a jövő fizetési rendszere

2000 milliárd dollárra nőhet a nemzetközi fizetési rendszerek által lebonyolított forgalom 2025-re, viszont ebből mintegy 280 milliárd dollárt már a fizetési startupok fognak lebonyolítani az Accenture becslése szerint.

MNB: tavasszal elszabadul a verseny a fizetéseknél

MNB: tavasszal elszabadul a verseny a fizetéseknél

Jövő tavasszal három fontos változás is bekövetkezik a magyar fizetési rendszerben: jön az azonnali fizetés, életbe lép a PSD2 és a fizetési számlákról/bankváltásról szóló irányelv, így az MNB arra számít, hogy elszabadul a verseny a magyar fizetési piacon. Az 57-dik Közgazdász-vándorgyűlés azonnali fizetésről szóló szekciójában elhangzott, hogy szükség volt a szabályozó erőteljes fellépésre az azonnali fizetés „kikényszerítésére”, mivel a bankszektor magától csak jóval később jutott volna el idáig.  De még korántsem tökéletes a rendszer, a kapcsolódó szolgáltatások terén van még hova fejleszteni.

Megérkezett az MNB mobilfizetéses QR-kódja - Mire lesz jó?

Megérkezett az MNB mobilfizetéses QR-kódja - Mire lesz jó?

Megjelent az MNB QR-kód sztenderdjéről szóló ajánlása, a QR kóddal az azonnali fizetési rendszerre épülő tranzakciókat lehet majd indítani. A sztenderdet azért hozták létre, hogy az új rendszerre épülő fizetési megoldások egymással átjárhatóvá váljanak. Jövőre jelenhetnek meg azok az új fizetési rendszerek, amelyek a QR-kódra és az azonnali fizetésre építve személyek közötti fizetést, új típusú online fizetést és akár bolti mobilfizetést tehetnek elérhetővé. A Giro Zrt. szakértője, Zátonyi János segített nekünk abban, mit kell tudnunk az új QR-sztenderdől.

Fontos döntés jön az MNB-től, ami minden magyar bankkártyás fizetéseit érinti

A PSD2-es szabályok egyes részeinek halasztását még az MNB is vizsgálja, az Európai Bankhatóság további útmutatására várnak, de úgy tűnik, hogy erősen benne van a levegőben, hogy nem is kis mértékű halasztást kapnak a pénzintézetek. Az MNB hamarosan dönt arról, mit is kezdhet a felügyelet Magyarországon ebben a kérdésben - hangzott el az MNB ma tartott sajtótájékoztatóján. Pár hónappal az indulás előtt derült ki az MNB számára: egyes bankok nem készülnek el az azonnali fizetéssel. A késlekedő bankok darabszára kevesebben voltak, de sok ügyféllel rendelkeznek. A riportok alapján év végén elindulhattak volna, de az év végi zárásokra való tekintettel március elejére helyezték át az indulást.

Két próbán már csúfosan elvérzett a magyar bankszektor - Érik a harmadik bukta?

Két próbán már csúfosan elvérzett a magyar bankszektor - Érik a harmadik bukta?

Három nagyon fontos, évekkel korábban ismert határidővel eltervezett feladata lett volna idén a magyar bankszektornak: a banki azonosítás elvégzése, az azonnali fizetési rendszer elindítása és a PSD2-es szabályozás legfontosabb részének teljesítése. Ezek közül kettőt már most elbuktak a bankok, és a harmadikkal, a PSD2-es megfeleléssel kapcsolatban is akadhatnak gondok. Úgy tűnik, a világraszóló innovációk bevezetése helyett ez a bénázások éve a bankszektorban. Ebben vastagon benne van, hogy a banki IT-rendszerek régiek és bonyolultak, nehezen találnak a fejlesztésekhez munkaerőt, sok a szabályozói kihívás és a projektek tervezése és kivitelezése is nehézkesen megy.

Vége a bankkártyák uralmának, vagy totális tévedésben járunk?

Vége a bankkártyák uralmának, vagy totális tévedésben járunk?

Az írástudók felelőssége abban is rejlik, hogy leírják, amit fontosnak tartanak és ami sok embert érint és érdekel. Még akkor is, ha az a vélemény nem tűnik trendinek. Az alábbi gondolataim kártyás szempontból vállaltan elfogultak, bizonyára vitákat is gerjesztenek, de vállalom, hogy én így látom az elektronikus fizetés jelenét és jövőjét.

Patai Mihály: ki kell vezetni a tranzakciós illetéket

A Magyar Nemzeti Bank nemzetközi kapcsolatépítését tartja legfontosabb feladatának a jegybank új alelnöke, Patai Mihály. A Világgazdaságnak elmondta: jegybankárként is a tranzakciós illeték kivezetése mellett érvelhet, de ez nem lesz gyors folyamat. Az azonnali fizetés elhalasztásának hátteréről is beszélt a napilapnak.

Néhány órán belül minden magyar bankszámláját érintő döntés születhet

Néhány órán belül minden magyar bankszámláját érintő döntés születhet

Pénteken, azaz bő 24 órán belül dől el várhatóan az azonnali fizetési rendszer sorsa, hogy mikor indul el és milyen formában Magyarországon. Az MNB képviselői holnap a bankvezérekkel egyeztetnek, és a döntésről a közvéleményt is tájékoztatják majd. Még semmi sincs kőbe vésve, de úgy tudjuk, egy esetleges részleges indulás kapcsán két javaslat is terítéken lesz: az egyik egy kb. ezerfős zárt pilot indítása július elsején, a másik pedig egy olyan indulás, amikor első körben csak csekély összegű átutalások kerülnek az azonnali rendszerbe. Úgy tudjuk, több banknak még van mit csiszolgatnia az azonnali rendszerén, és kevés már az idő a rendeletben egyelőre szereplő időpontig.

Lekörözi a nagyokat a kihívó magyar bank

A Gránit Bank elsőként valósította meg a világban challenger bankként definiált fiókhálózat nélküli banki működési modellt Magyarországon, de a hasonló szereplőktől eltérően a vállalati portfólió felépítését is prioritásként kezeli. Így a bank a működése negyedik éve óta profitot termel, tavaly pedig a bankszektor átlagánál sokkal jobb mutatók mellett 1 milliárdos adózás utáni nyereséget ért el - mondja a Portfolio-nak adott interjújában Hegedüs Éva. A Gránit Bank elnök-vezérigazgatóját a tőzsdei tervekről, a Takarék Jelzálogbanknál betöltött pozíciójáról, az azonnali fizetés bevezetéséről és az újabb banki innovációkról is kérdeztük.

Hogy halad a bankok felkészülése a PSD2-re? - Open Banking workshop

A bankokban már gőzerővel készülnek az azonnali fizetési rendszer július elsejei startjára, miközben már közzé kellett tenni a PSD2-es interfészeket is, és a június 26-ai tömeges ügyfélátvilágítás is informatikai támogatást kíván. A banki és biztosítói menedzsmentek közben a felgyorsuló világ kihívásaira is felkészítenék a szervezetüket, de egyáltalán nem könnyű feladat agilitásra nevelni a piramisszerűen felépített monstrumokat. Május 28-án rendezzük meg idén a Pénzügyi IT és a Banking Technology konferenciánk továbbgondolásából megszületett iparági vezető rendezvényünket, a Financial IT and Disruptive Technologies 2019 konferenciánkat, ahol mindezen témákról kiemelten lesz szó. Konferenciaajánlók következik.

Egy újabb országban vezetik be az azonnali fizetést

Egy újabb országban vezetik be az azonnali fizetést

Egy újabb országban vezetnek be azonnali fizetési rendszert: Szaúd-Arábiában a Mastercard által korábban felvásárolt Vocalink lesz a rendszer szállítója. Magyarországon már a finisben járunk az azonnali fizetéssel, a tervek szerint idén július elsején indul el az azonnali rendszer.

Kivonul a Facebook a fizetésekkel Európából - Mikor jönnek így Magyarországra?

Kivonul a Facebook a fizetésekkel Európából - Mikor jönnek így Magyarországra?

A Facebook megszünteti személyek közötti messengeres fizetési szolgáltatását Nagy-Britanniában és Franciaországban, ezzel ki is vonul az európai P2P fizetési piacról - jelentette be a Facebook a napokban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy végleg búcsút intene Európának a tech-óriás, de az biztos, hogy ez a fajta fizetési megoldás itt nem jött be. Ugyanakkor nem kizárt, hogy a PSD2 vagy például a magyar azonnali fizetési rendszer mégis visszacsalogatja majd őket a kontinensre.

Megkérdezték Matolcsy Györgyöt, csúszik-e az azonnali fizetés

Ha a bankok nem készülnek fel időre, akkor az MNB meg fogja hozni a szükséges döntéseket az azonnali átutalás elindításával kapcsolatban - válaszolta Matolcsy György jegybankelnök a parlament honlapján egy írásbeli kérdésre. Az utóbbi hetekben a sajtóban egyre több hír jelent meg arról, hogy néhány bank nem fogja tudni bevezetni az új rendszer a júliusi indulásra.

Új szolgáltatóknál hódít a Díjnet, lassan mindent egy helyen fizethetünk

Új fizetési módok és új szolgáltatók megjelenése várható idén a Díjnetnél - árulta el Garamszegi Tamás, a Díjnet vezérigazgatója. Az új fizetési módról elsősorban az azonnali fizetési rendszer és a PSD2 tengelyében gondolkoznak, ugyanakkor a fizetések közötti választás nem pénz, hanem kényelmi kérdés, ezért csakis "egyklikkes" megoldás érdekli őket. Az új szolgáltatók a lakhatáshoz kapcsolódnak, például egy távfelügyeleti szolgáltató számláit is be lehet fizetni a rendszerben, de a helyi adókat is minél több városban QR-kóddal tennék befizethetővé.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.